Rátaláltam erre a pár hónapja készült fotóra, és bár többször láttam, mégis most vettem észre, mennyire jól jellemzi az akkori helyzetemet. A hátam mögött a színpad, előttem pedig már egy másik út nyílik.
A lányom kapta el a pillanatot egy díjátadó ünnepségen. Miközben írom ezeket a sorokat, eszembe jut, hogy néhány évvel ezelőtt viccesen azt mondta nekem: „Anya, egyszer majd én sminkellek ki a rendezvényre!” És lám, így lett. Neki is sikerült, valóban több éve ő sminkel engem.
A képen már tudtam, hogy egy korszak lezárult és új irányt vesz az életem. A rendezvény előtt mégis aggódtam: vajon meg tudom-e csinálni a műsorvezetést úgy, hogy már több hónapja nem volt mikrofon a kezemben? És hogyan fogad majd a közönség 5 hónap után újra, hiszen akkor zártam be magam mögött a tévéstúdió ajtaját.
És mi történt?
A takarásban állva, pár perccel a kezdés előtt, az eddigi izgulás helyett alig vártam, hogy elkezdődjön a rendezvény! Utólag azt a visszajelzést kaptam, hogy a rendezvény elmúlt 11 éve alatt, a műsorvezetésem során sosem voltam olyan természetes, mint most. Már nem volt veszíteni valóm! „Csak játszani” kellett, tét nélkül! Nagyon jó érzés volt.
És ez az érzés azóta is tart. Mert most is „játszom”, csak a színpad helyett egy hatalmas, virtuális stratégiai társasjátékban. Itt az győz, akinek a legtöbb játékosa van és a leggyorsabban ér célba! A csapattagokat én választom, ahogy a sikerhez vezető eszközöket is. A végén azonban közösen örülünk. Kell ennél több?
És te? Van kedved „játszani”?
Ha téged is érdekel a virtuális stratégiai társasjáték, és szívesen lennél a csapatom része, írj bátran! Beszélgessünk arról, hogyan érhetjük el együtt a céljaidat!
